“Számomra a személyiséged volt nagyon kellemes, mint diák folyamatosan tudtam figyelni, a hangvétel, a beszédstílus nagyon jól esett. Így utólag is azt tudom mondani, hogy kifejezetten kellemesen és jól éreztem magam a tanulás közben.
A szakmai anyag a végére szépen összeállt, és a vizsgafeladatokat is abszolváltam. Jó volt, hogy rendszerbe került, és az is, hogy weben keresztüli oktatás volt. Nagyszerű, hogy az eszközöket,videókat, webinart milyen remekül használtad az oktatásban.”
Szépné Keszi Éva

“Kedves Zsolt!
Nagyon jól sikerült az első webinár kurzusod, gratulálok!! Köszönöm a lehetőséget! A következőn is ott leszek és szólok akinek csak lehet!”
Csonka Zsuzsanna

“Nagyon tetszik főleg az, hogy többször is megtudom nézni és mindig találok érdekes tudnivalót.”
Anna Szentesi

“Sziasztok akkor most már én is lemerem írni mert idáig azt hittem bennem van a hiba mivel nem tudok minden alkalommal veletek együtt ott lenni az órán a munkám miatt tényleg nagyon sok volt az infó amit köszönök Zsoltnak. Ezt a fantasztikus lehetőséget főleg.”
Sturmné Ács Gyöngyi

“Nagyon érdekes volt! Az email marketing és a webshop teljes újdonság nekem, mindig is érdekelt.”
Éva Barta-Liener

“Nagyon tetszett! Sok újat hallottam, főleg a Facebookos rész tetszett! Nem gondoltam volna, hogy ennyire fontos, hogy hogy néz ki a profilunk! Át is nézem a sajátomat!”
Bradáné Enikő

“Nagyon informatív volt a tegnapi előadás – bár sajnos a végéről lemaradtam -; sok új dolgot hallottam, ami több éves Facebook-használóként elkerülte a figyelmemet. Köszönjük Zsolt a precíz tájékoztatást! Pár tanfolyamot már “végigültem”, de egyik sem volt ilyen alapos és mindenre kiterjedő! Engem ez arra ösztönöz, hogy még jobban beleássam magam a témába.”
Kovács Tünde